2011. november. 10.
001

Szombaton rendezték meg harmadik alkalommal az amatőr hobbi lovasok számára a Halloween kupára keresztelt lovasversenyt. A szervező Kecelhegyi Lovassport Egyesület a Meistro Lovasklubbal közösen mindent megtett, hogy biztonságos és a közönség számára is tetszetős körülményeket teremtsen.

2011. szeptember. 19.
001

Vetette egykor papírra Vörösmarty Mihály a Gondolatok a könyvtárban című versében. A dolog csak abban különbözik, hogy a gondolatok nem a könyvtárban, hanem egy szentgáloskéri és egy göllei hagyományőrző család fejében született meg.

2011. augusztus. 25.
001

Bizonyára nem kell Önöknek bemutatni a Kaposvári székhelyű „KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület munkáját.

Az egyesület 62 fővel immáron 1998 óta folyamatosan a vállalt feladataiknak megfelelően segítenek bajbajutott embertársaikon határok nélkül. Az első hívó szóra eddig minden alkalommal számíthattunk munkájukra.

2011. augusztus. 25.
001

Akik már az elő szóra segítettek:

  • Szita Károly, KMJV polgármestere
  • Tóth István, KMJV alpolgármestere
  • Gelencsér Ferencné, KMJV önkormányzati képviselője
  • Bedenek és Társa Bt.
  • Pusztai László, Ötvöskónyi Község Önkormányzat polgármestere
  • Prukner Gábor, Kaposmérő Község Önkormányzat polgármestere
  • Kisfalusi András        Mernye Község Önkormányzat polgármestere
  • Pannon Art Line                Alkotóművészeti Egyesület Kaposvár
  • KMJV Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága
  • Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága
  • Egerszegi Ferenc Szentgáloskér Község Önkormányzat
  • Intersport Kaposvár
  • Vörös Design Kaposvár
  • Flaxa Szóda Kaposvár

  továbbá

2011. augusztus. 03.
001

Megmérgezték Buksi (Bukselló) kuvasz kutyánkat. Két hétig kezeltük, és azt hittük talán túléli, mert nagyon akart élni. Vége felé felállni már nem tudott, de ha szóltunk neki a farkát, ha keservesen is, de megcsóválta. Nagyon jó házőrző volt. Minden idegent fogott, de soha senkit nem bántott. Miután feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen a rendőrségen, hogy széttépték kóbor kutyák az emunkat (előtte sok másik állatunkat) másnap már beetették szerencsétlen kutyánkat az „ismeretlenek”.

Sokáig emlékezünk rád Bukselló!